Szeretnék ma néhány gondolatot megosztani, azokat, amelyek hatnak rám... s talán Téged is megérintenek! "Amikor megszülettél, mindenki nevetett, csak Te sírtál. Éld úgy az életed, ha meghalsz, mindenki sírjon,csak Te nevess!"
Indiai mondás
„Ne sírj, mert vége lett! Mosolyogj, mert megtörtént.”
“Mindenből kettőt tartsunk kéznél, ami az élethez kell. Ekkor az életünk is kétszer annyit fog érni.
Két mosolyunk, két kedves szavunk legyen egy helyett. Megkettőzött szeretet, türelem, jóindulat - az élet mindennapos kellékei.
A jóból, a kellemesből tartalékunk legyen, hisz kétszeresen kell azt osztogatnunk. A természet bölcsen gondoskodott az egyről: társat rendelt mellé, hogy törékenységétől megóvja. A férfihez a nőt a nőhöz a férfit. Az emberhez embert. A szeretethez szeretetet.
Mindenből kettőnk legyen. Így ha apadna a szeretet, fogyna a türelem, csappanna a jóindulat, ott a tartalék a kezünk ügyében. Tudjuk, hogy hol keressük őket, és boldogságunk is megduplázódik.” (Tatiosz: Tartalékok)
“Ossz szeretetet, bárhová mész: Legfőképpen a saját házadban… ügyelj rá, hogy mindenki jobb érzésekkel és boldogabban távozzék tőled, mint ahogyan jött. Légy Isten jóságának élő kifejeződése; jóság ragyogjon a szemeidben, a mosolyodban, meleg, üdvözlő szavaidban.” (Teréz anya)
A mai nap gyorsan elrepült, szinte egész nap a szigeten voltam, napoztam. (...jó, jó! tudom káros... pláne most amikor ilyen hatalmas az UV sugárzás) Nem tudtam ellenállni, nagyon jól esett, s úgy vagyok vele, most már nem mondok le semmiről ami akár egy apró mosolyt is csalhat az arcomra!
Hazafelé vásároltam magamnak néhány új ruhát, amiket korábban hordtam ugyanis már nem jók rám, nagyon sokat fogytam, s hiába a feltáplálás...a kilók nem akarnak jönni.
A régieket már nem akarom átszabatni, elajándékozom a Vöröskeresztnek, ezzel is örömet szerezve olyanoknak, akik nem vásárolhatnak maguknak ruhákat.
...és nem mellékesen, de a lelkemnek jót tett néhány új darab megszerzése, elvégre nő vagyok :) így lettem anno kódolva
Két fontos találkozóm volt a mai napon, az első az Orvosom,
aki tájékoztatott arról, hogy ha én is úgy gondolom, akkor júniusban megkezdhetnénk a kezeléseket. Elmondta a döntés az enyém, kemény harc elé nézünk.
Érdekes volt, mert úgy beszélgettünk az egészről, mintha csak valami nyaralást szervezgetnénk... Vicces mert a társalgásunk alatt, egyszer sem éreztem azt, hogy valójában az életemről diskurálunk!
Szerettem és szeretek élni! Azt hiszem, megpróbálom, adok egy esélyt magamnak, noha lehet, hogy csak néhány hónapot nyerek vele! De megakarom próbálni! ÉLNI AKAROK!
A második találkozóm a legjobb barátnőmmel volt. Gyerekkorunk óta vagyunk elválaszthatatlan társai/támaszai/barátai egymásnak. Ma volt az első alkalom, hogy beszéltem neki arról, ami az elmúlt hónapokban újra emészteni kezdte a testem. Láttam, hogy legszivesebben sírna, de olyan erős... nem tette meg. Viszont jól megdorgált, mert sejtette, hogy baj van, aggódott, de tiszteletben tartotta a kivánságom, hogy magam szeretnék lenni. Tudta, előbb-utóbb úgyis megosztom vele a problémám, ahogyan azt a hosszú évek alatt mindig tettem.
Elmondta, velem lesz, ha kell hozzám is költözik, de akarja a kezemet fogni, mert egész életemben mellettem volt! Most sem fog magamra hagyni! :) Azt mondta, ketten bármit legyőzünk, ahogyan eddig is és én hittem/hiszek neki!
...hosszú az út, de ha valaki fogja majd a kezem, akkor talán könnyebb lesz
"A múlt emlék,
a jövő titok,
a jelen ajándék."
