nem egészen fél éve tudom, hogy noha még fiatal vagyok a gyermekkoromban elképzelt álmaim sosem fognak valóra válni... mert túl kevés időm maradt már, hogy azokat valóra váltsam.
Az ismerőseimnek, kollegáimnak, családomnak nem beszélek a kórról mely emészt engem, ezért döntöttem úgy, hogy Blog-ot írok, s amit nem mondhatok el senkinek, elmondom mindenkinek!
Elhatároztam leírok mindent ami vár rám!
Leírom mindazt, amin keresztül megyek, amin kersztül fogok menni, ameddig csak lehet.
Az elmúlt hat hónap rémálom volt számomra, túl vagyok rengeteg vérvételen, ilyen-olyan vizsgálaton, konzultáción és a mondaton, amit senki nem akar hallani, hogy beteg s olyan betegségben szenved, ami kezelhető, de... a kezelések ellenére is a gyógyulás esélye kevés.
Elöször összeomlottam, hisz még sosem voltam sem menyasszony, sem feleség, sem anya. Nem jártam még a tengernél, nem voltam a kedvenc szigetemen, még nem láttam Mumtaz Mahal sírhelyét, nem sétáltam nyári esőben, nem csináltam angyalkát a hóban és sorolhatnám....
Nem tudom pontosan mennyi időm van még, de igyekszem minden álmom valóraváltani :) és az utolsó napokat úgy megélni, hogy tudom, talán nincsen holnap... csak a MA!
Olyan törékeny az ember, az élet olyan mulandó...
nem tehetünk mást, csak csendben elfogadhatjuk és alázatosan viselhetjük sorsunk és amikor eljön az idő, akkor úgy megyünk el, hogy nem bánjuk életünk egyetlen percét sem
így fogok tenni ;-)
